A mai rohanó világban egyre több cikk jelenik meg a csendről. A minket elárasztó információk, a pittyegő mobilok, a folyamatos kommunikációs lehetőségek elveszik a lehetőséget, hogy csöndben maradjunk. Sok ember a csöndet nyomasztónak, vagy félelmetesnek ítéli meg, hiszen ilyenkor találkozunk a ,,belső zajjal", a gondolatainkkal, érzéseinkkel, önmagunkkal. A hallgatási fogadalmak, a csöndes meditációk már régről ismertek, és ezek segítik az elmélyedést, az önismeretet.

És mi a helyzet akkor, ha kéne reagálni, de a csönd a legbölcsebb válasz? A hallgatás, a csönd is kommunikáció. A kommunikáció hiánya is közvetít valamit. Bizonyos helyzetekben úgy érzem, megengedhető, hogy ne reagáljunk a környezetre. A folyamatos provokációkat, zsarolást, lelki terrort a leggyakorlottabb kommunikátorok is nehezen kezelik. Sokszor hallom: ,,elszámoltam tízig, elszámoltam százig, de nem sikerült jutni semmire". A nyílt vagy passzív agresszióval szemben az asszertív kommunikáció, vagy az erőszakmentes kommunikáció (https://hu.wikipedia.org/wiki/Er%C5%91szakmentes_kommunik%C3%A1ci%C3%B3) csak egy ideig, egy bizonyos szintig segít. Állandósult, nem változó helyzetekben, ahol folyamatos verbális bántalmazás, megalázás, akkor lehet, hogy már ezek a jól begyakorolt technikák sem segítenek. Ilyenkor úgy gondolom megengedhető, hogy hátat fordítsunk és azt mondjuk: ,,eddig és ne tovább"! A csönd, a verbalitás megvonása nagyon hatásos, ne használjuk szeretetmegvonásra, vagy büntetésre. És ne keverjük össze a problémák visszatartásával, vagy elhallgatásával.

De ha már más megoldás nincs és a külső nyomás, agresszió, érzelmi zsarolás nem változik, nyugodtan maradjunk csöndben, és lépjünk ki a helyzetből. Rossz élethelyzetből, rosszat közvetítő kommunikációból kilépni nem bűn, hanem bátorság.