Hogyan választunk pszichológust? Ajánlás alapján? Végzettségük alapján? Vagy böngészünk a neten, és kiválasztjuk a legszimpatikusabbat? Hát persze, a szimpátia. Pszichológus kollégák weboldalait nézegetve szinte mindegyik oldalon találkozom azzal, hogy olyan pszichológust válasszunk, aki szimpatikus.

Ez így rendben van, és a terápia sikerének az egyik alappillére, hogy a kölcsönös szimpátia kialakuljon. De a pszichológusnak is mindenki szimpatikus? Nem. Etikus elküldeni valakit, mert nem szimpatikus? Nem. Hát akkor hogy is van ez?

A szimpátia egyfajta rokonszenv, amely pozitív érzéseket kelt. Ha valaki antipatikus, akkor fordítva. De a pszichológusnál a legféltettebb titkainkat tárjuk föl! Megengedhető egy szakembernek, hogy elragadják a szimpátiámból fakadó érzelmei? Ha a szimpatikus kliens által érzett rokonszenvem elragad, nem vagyok képes objektíven segíteni. Együtt sírunk, együtt nevetünk... de ez nem terápia lenne, hanem barátság.

A válasz az empátiában rejlik. Abban a készségben, hogy bele tudom érezni magam a másik helyzetébe. Ez ítéletmentes, nem kelt bennem ellenérzést, vagy rokonszenvet, hanem átérzem, hogy a kliens abban a helyzetben mit érezett, mit élt meg. Objektív tudok maradni, és így képes vagyok kihúzni őt az érzelmi gödörből.