,,A beteg. A páciens. A tegnapi eset. Az a szőke doki. A szkizofrén beteg az ötösben." Ismerős megjegyzések? Mintha nem is embereket jelölnénk, hanem tárgyakat. Mintha csak azt mondanánk: ,,A telefon. A kék ing a szekrényben." A tárgyiasítás nagyon jellemző, és egyben elkeserítő jelenség az egészségügyben.

A tárgyiasítás egyfajta megküzdési stratégia, amely azt eredményezi, hogy az orvosok, segítők, nővérek, vagy akár a betegek feszültsége, félelme csökken. Ez nem tudatos reakció. Abban segít, hogy a saját félelmeink ne férkőzzenek közel hozzánk, ne rontsa a teljesítményt. Ez egy pl. sebészeti beavatkozásnál még talán elfogadható -bár szerintem itt sem-, de a pszichológus esetében teljesen elfogadhatatlan. Ha ez ember csak egy diagnózis lesz, egy szám a kórteremben, akkor a személyesség tűnik el. Nincs meg az elfogadás, az empátia. A tárgyiasítás használata ugyanis fordítottan arányosan jelentkezik az empátiával! De mi emberek vagyunk! Érző, szerető lények.

Bár jómagam is voltam ,,tárgy" rendelőkben, de ilyenkor próbálok egy mosollyal vagy fokozott megértéssel közelíteni kezelőim felé. Egy kedves kérdés: ,,Nehéz napja van? vagy egy apró bók: ,,De szép ez az ékszer" és máris kapok egy mosolyt, ami nekem, az embernek szól. Mert ugye, egy tárgyra mégsem mosolygunk? :)